Terecskei Pál vagyok, 2006 októbere óta dolgozom a Zafír stúdióban, mint hangmérnök. Zenei pályafutásom apukám kiterjedt bakelitlemez gyûjteményének hallgatásával kezdõdött, (István a király!) majd furulya és fuvolatanulással folytatódott.15 éves koromban egy merész váltással dobolni kezdtem. Ez volt az a hangszer, amiben igazán megtaláltam magam. Ugyanekkor egy másik fontos dolog is történt velem: Isten mellett döntöttem. Talán emiatt, talán nem, számomra a kereszténység, és a zene elválaszthatatlanul összekapcsolódott. Olyan zenekarokban kezdtem el játszani, ahol a zene mellett a mondanivaló is fontos volt. A kezdeti hard rock irányból folyamatosan finomabb vizekre eveztünk, funky-s, néhol jazz-es elemekkel tarkított zenét játszottunk. Legismertebb zenekarom a Lelkes Állatok volt. Hallottál már róla? Késõbb az elektronikus zene is nagy hatással volt rám, és az élõ muzsikát különféle effektekkel, szintihangzásokkal turbóztuk fel.A zenekaraimban fõleg a ritmusba és a hangszerelésbe szóltam bele, kb. 5 éve viszont önálló zeneszerzésbe is kezdtem. Ennek kapcsán alakítottam ki (alakítom továbbra is) az otthoni mini "stúdió birodalmamat". 2006-tól a Zafír stúdió személyzetének egyik tagját alkotom.
Copiright Zafír Stódió 2010 Design: szerko portál